Mire jó az onkológiai fájdalomcsillapítási terv?

Meg kell tanulni leírni a fájdalmat

Bár a daganatos betegséggel vagy annak kezelésével járó fájdalmat mindenki csak maga érezheti, kell, hogy a páciensnek legyenek szavai annak leírásához. Ez már csak azért is fontos, mert mindig könnyebb az elején „elkapni” a fájdalmat, de ez csak akkor lehetséges, ha a beteg beszél róla. Ugyancsak fontos jelző lehet a fájdalom, ha a kezelés mellékhatásaként jelentkezik, tehát semmiképp sem szabad magától értetődőnek tekinteni. Az onkológiai betegek fájdalmát tehát mind az orvosoknak, mind a páciensnek komolyan kell venni, és keresni kell a hatékony fájdalomcsillapítás lehetőségeit.

Mennyire fáj?

Első lépésként végig kell gondolni azokat a kérdéseket, hogy mióta van jelen a fájdalom, köthető-e valamihez, mikor javul, mitől erősödik, miben és hogyan akadályozza a mindennapi életet. A fájdalom erősségének meghatározásához jó eszköz, ha elhelyezzük egy tízes intenzitási skálán. A 0 azt jelenti, hogy nincs jelen fájdalom, a 10-es a legerősebb fájdalom, ami elképzelhető.  Érdemes lehet a fájdalom jellegét leíró szavakat is keresni, mint például éles, tompa, égő, lüktető, egyenletes, bizsergő, stb. A kezelő orvos arra is rákérdezhet, hogy a gyógyszerek mellett pontosan milyen vitaminokat, táplálék kiegészítőket szed a páciens, milyen allergiái, esetleg függőségei vannak, és hogy korábban milyen fájdalomcsillapítók váltak be, és melyek nem.

Alapvető szabályok a fájdalomcsillapításban

- Az onkológiai fájdalomcsillapító kezelések mindig az adott személyhez, a betegséghez, a fájdalom kiváltó okához és erősségéhez idomulnak – ismerteti dr. Pádi Éva, a FájdalomKözpont onkológusa, az onkológiai fájdalmak csillapításának specialistája. -  Amikor tehát elrendelünk egy adott gyógyszert, végig kell beszélnünk a pácienssel az ehhez kapcsolódó tudnivalókat. Nem csak a fájdalomcsillapító nevét kell tudnia a betegnek, de azt is, hogy milyen típusú az adott gyógyszer, milyen dózisban kell szedni, rendszeresen vagy csak áttörő fájdalmaknál kell-e alkalmazni, emelhető-e a dózis, ha az eredeti nem elégséges, szabad-e enni, inni a bevételekor, lehet-e más gyógyszerekkel együtt alkalmazni, mik a lehetséges mellékhatások és lehet-e valamit tenni ellenük. Tehát orvosként partnerek vagyunk a beteggel ebben a helyzetben, a célunk, hogy a páciens a lehető legtájékozottabb legyen a kezelését, a gyógyítását, a lehetőségeit illetően, hiszen ezzel nem csak biztonságérzete nő, hanem a hite is, hogy kézben tudja tartani a dolgokat.

A fájdalomcsillapítási tervben számos szabályt is érdemes lefektetni. Többek közt:

• Krónikus fájdalomnál egy órarendet kell kialakítani, amikor a páciens beveszi a gyógyszereit, még ha éppen akkor nincs is fájdalma. Ha kihagy egy dózist, később nehezebb lesz kontrollálni a fájdalmat.
• Áttörő fájdalmak első jeleinél fontos bevenni az erre felírt gyógyszert, nem kell megvárni, hogy erősödjön a kínzó érzés.
• Tudni kell róla, hogy ha egy másik orvos másik gyógyszert rendelne el, vagy más szakorvos írna fel valamit, mindig tájékozni kell őt az előzőleg már szedett gyógyszerekről.
• Figyelni kell rá, hogy ne fogyjon ki a gyógyszer, idejében legyen kiváltva az új recept.
• Sose használjunk olyan gyógyszert, amit nem nekünk írtak fel, még ha másnak használt is. Ugyancsak ne vegyünk be olyasmit, ami korábbi problémák kapcsán megmaradt, csak azt a gyógyszert alkalmazzuk, amit kifejezetten az onkológiai fájdalmak kezelésére rendelt az orvos.
• Érdemes feljegyzéseket készíteni a fájdalmakon kívül arról is, milyen gyógyszert alkalmaztunk, hogyan hatott az, milyen további fájdalomcsillapító módszerekkel próbálkoztunk, milyen mellékhatások jelentkeztek, mikor kellett emelni az adagot vagy gyógyszert váltani. Mindez nagy segítség lehet ahhoz, hogy az orvos a betegséget kísérve, minden helyzetben a leghatékonyabban tudjon segíteni a fájdalom csillapításában.

Forrás: FájdalomKözpont (www.fajdalomkozpont.hu)